Március 5.
Ma nem mentem be az egyetemre. Mivel ezen a napon nincs órám, kineveztem a hétfőt alkotónapnak.
A tegnapi nap is nagyon szép volt. A két magyar kislányt meghívtam ebédre, egyenek hazai ízeket. Zöldborsó levest, marhapörköltet, tarhonyát és salátát készítettem. Fél 12-re érkeztek meg a lányok, ők süteménnyel emelték az ebéd „fényét”. Tényleg, minden nagyon jól sikerült és ennek köszönhetően majdnem maradék nélkül felfaltunk mindent.
Ebéd után elmentünk Brigivel és Timivel Stratonikeába és Laginába. Amikor először e településeken jártunk szomorkás, fázós nap volt. Most meg kellemes, igazi kirándulóidő.
A dzsámit is kinyitották, a kitárt ajtaja előtt kisebb-nagyobb méretű cipők sorakoztak. A dzsámi mögül rézműves kalapácsának kopácsolása hallatszott. A lakható épületek körül idős emberek tettek-vettek, a kertekben ruhák száradtak. Az összedőlt házak kertjeiben is dolgoztak, metszették a fákat, gyűjtötték össze a lehullott gallyakat, szedték a szemetet, s ahol csak lehetett, állatok legelésztek. Élettel telt meg a város.
A romok Stratonikeában most sokkal több mindent megmutattak magukból. Első utunk a gimnáziumhoz vezetett, azt múltkor elkerültük. Hatalmas területen bedőlt oszlopok, leomlott falak, hegyekbe hordott kövek. Igazából nem tudtuk eldönteni, a kirajzolódó helyiségeknek mi lehetett a funkciója. Elüldögéltünk a kövek között, szóba elegyedtünk a többi bámészkodóval, és valamennyien jól mulattunk egy német juhászkutyán. Az eb jókora kővel birkózott, mindenáron a szájába akarta venni, de a kő nagyobb volt, mint amekkorára a száját ki tudta tátani. Hosszasan küzdött „zsákmányával”. Morgott, acsarkodott, végül a gazdái megszánták, a követ felszedték s magukkal vitték.
Az oszlopos tér is új arcát mutatta. A napsütésben ragyogtak a kövek. A márványba vésve (karcolva) jeleket fedeztünk fel. Volt ahol csak kezdetleges rajzok formájában halat, keresztet, máshol mindezt erőteljesen. Sőt egy görög feliratban a Krisztus szót lehetett kibetűzni. Egy elmosódott vésetben a keresztre feszített Jézus alakja. Talán egy titkos, korai keresztény közösség üzenete lehet mindez? Csak találgattunk. Voltak erőteljes kontúrú keresztek is, azok biztos, hogy a bizánci korból származnak.
Három órán keresztül nézelődtünk a romvárosban. Igencsak elfáradtunk és fázni is kezdtünk. A központba mentünk. A kávézó előtti térre kitett asztaloknál sokat pihengettek, beszélgettek. Mi is ittunk egy forró teát, és Laginába hajtottunk.
Laginában a terepőr már elmenőben volt, de ez nem gátolt meg bennünket abban, hogy bemenjünk a romkertbe. Fantasztikus látvány volt, ahogy a lebukó nap rásütött Hekaté templomára. S itt is felfedeztük azokat a jeleket, amilyeneket a másik városban láttunk: halat és keresztet. És még egyet: egymásmellé vésett lábnyomokat. Volt, amelyik befelé „ment”, s volt, amelyik már „kifelé”. És mindenhol görög nevek. Vajon kik állítottak ilyen módon emléket maguknak?
