Január 20.
Egy nap csak kimaradt. De nem is történt semmi, csak annyi, hogy elmentünk a bazárba, és nem tudtam eltelni a zöldségpiaccal.
Ma is átlagos nap volt, de sokat dolgoztam. Meleknek bogozom ki Asboth Oszkár isztambuli meséjét. Meg a balkáni háborúk idején Magyarországra került török katonák után nyomozok.
Ebédnél sokat beszélgettünk. Melek egyre inkább megnyílik, személyes életéről egyre több dolgot árul el. Édesanyjával él, de önállóságra vágyik. Láthatóan nagy tekintéllyel bír a kollégái között. Mindenki igen elismerően nyilatkozik róla, magyarok, törökök egyaránt.
Én is a tanszék teljes jogú tagja lettem. Szerepelek a névsorban, alá kell írnom minden hivatalos iratot, mind bárki másnak. Érdekes. Akár a halálos ítéletemet is aláírathatták már velem.
Ma rákérdeztem, honnan-e hatalmas fejlesztés? Adományokból – válaszolták. Ugyan az egyetem állami egyetem, de gazdag emberek jelentős adományokat adnak fejlesztésre. A laboratórium is abból épült – mondták. Csendben maradtam egy pillanatra, s bevillant a labor épülete. Mérete? Talán az általunk Titanicnak nevezett épületünk egésze mérhető hozzá, de tegyük hozzá a könyvtárét is. A kulturális központtal bármelyik világváros büszkélkedhetne. Az egyetemi könyvtár épületébe a mi megyei könyvtárunk sokszorosan beleférne. A konferencia központ most épül. Persze, ennyi hallgatónak kell a hely. Csak megjegyzem, a kampusz területe akkora, hogy gyalogosan bajos bejárni.
Január 21.
Egész nap szakad az eső. A víz hömpölyög az utcán. A házból kilépni sincs kedvem.
Azon gondolkodom, mitől válik jó íróvá valaki? Van receptje? Például: végy egy halom közhelyet, helyezd őket ügyesen egymás mellé, vigyél bele némi érzelgősséget, s máris ehető. Vagy még sem?
Ma egyetlen szórakozásom a tv. Mulatságos, ahogy Sophia Loren vagy éppen Henry Fonda törökül beszél. A Terminátorról nem is szólva. De az” Astala vista, baby” itt is ugyanaz.
Bulvár televíziózás folyik itt is. Ez alól csak a TRT1, az ATV, a török nyelvű CNN a kivétel az itt fogható adások közül.
A kereskedelmi adók leginkább sztárhírekről, balesetekről, tragédiákról tudósítanak. Ez utóbbiakból pedig van bőven. A havazás, a csúszós utak következtében sok a halálos baleset, ezek mérete, az áldozatok száma miatt, felfoghatatlan. Sok a tűzeset is. A házak, a lakások többsége hagyományos tüzelésű, azaz egy kályha a lakóhelyiség közepén. Nincs nap, hogy ne adnának hírt teljes családok pusztulásáról.
Aztán a reklámok…. Többsége ismerős otthonról. A mosógép itt is Calgonnal él tovább, és itt sincs jobb folttisztító a Vanish-nél. Van néhány nagyon ötletes helyben készült reklám is, némelyiket nagyon kedvelem, már csak a zenéje miatt is.
Elértek ide is az amerikai csodatermékeket kínáló „csak most, csak itt és csak nálunk, azonnal rendelje meg!” műsorok. Továbbá, az arra jelentkezőket itt is átformálják menő stylistok, lefogyasztják sztáredzők, és összebékíti az itteni Mónika.
Hétvégeken születnek a sztárok, a csillagok. Milyen sokan szeretnének híressé válni! Idősek, fiatalok, kisgyerekek egyaránt.
Rengeteg a szappanopera. Mindenki szerelmes, mindenki sír hol a boldogságtól, hol a boldogtalanságtól. Nagyon hangulatosak, és sok van belőlük, hiszen olcsón előállítható műsorok, a főzős adások. Elsősorban a török konyhát népszerűsítik, de egyre jobban tért hódít az olasz konyha. A műsorokban olasz szakácsok magyarázzák, hogyan kell jó pastát al dente főzni és azt, milyen jó a pizza.
Vannak külön filmcsatornák, pl. a Fox. Mindenféle filmet sugároz, angolt, franciát, amerikait, olaszt. És hétvégeken a kicsiket ugyanazok a rajzfilmek ragasztják a tv elé, mint a világ bármelyik országában.
Ahogy nézem a különböző csatornák különböző műsorait, nekünk nagyon hamis képünk van a világnak ezen feléről. Mi, onnan messziről, még mindig Gárdonyi szemével látjuk a törökök életét, s máshogyan nem is nagyon szeretnénk, nem is akarunk tudni róluk. Csak azok véleménye változhat/változik, akik már megjárták Törökországot.
Szemlélem, csodálom és tanulom ezt a különleges és nagyon ellentmondásos világot.
Január 22.
Ma végre nem esik az eső. A Nap erőlködik, a hegyek teteje felhőben. Nem magas hegyek ám, kicsit magasabbak a mi Mecsekünknél. Talaja köves, de erdős, elsősorban fenyők telepedtek meg rajta. Azonban vannak részei, melyek csupaszok, és érdekes alakzatot vettek fel az idők folyamán. Ahogy már mondtam, a város egy völgyben fekszik. A kivezető utak a hegyek oldalában kanyarognak, öreg autó nem is birkózik meg az emelkedőkkel.
10 óra felé csak-csak kikívánkoztam a szabadba, a Nap kicsalogatott. Először a piacra mentem. Vasárnap révén alig néhány árus és velem együtt három vevő ténfergett. (A szombat és a vasárnap itt is pihenőnap, e téren (is) igazodott az ország Európához.) Salátát vettem és mandarint. A mandarinnak most van a szezonja, halmokban áll még kispiaci napokon is. Szemet gyönyörködtető gyümölcs a zöld levelekkel, az itt-ott megmaradt zöld ágakkal.
Aztán sétára indultam, vagy két órán át jártam a várost. Megint elmentem az öregvárosba. Nem tudok eltelni vele. Az épületek legtöbbjét helyreállították, eredeti formájukban ragyognak. A faelemek csodálatosan restaurálva (vagy újra cserélve), a falak fehérre meszelve, a tetőket az erre a vidékre jellemző kúpos cserepekkel fedték. A kémények meg különösen érdekesek. Ilyen formájú kéményeket csak ezen a tájon lehet látni.
Délelőtt csak némelyik üzlet volt nyitva, inkább csak kávézók és börekesek, a kebabosok pedig készültek a délutáni, esti forgalomra. Aprították a zöldségek, nyársra fűzték a hússzeleteket. Aztán, ahogy ment előre az óra mutatója, egyre több üzlet nyitott ki. Itt is nagy télvégi árleszállítások vannak, most érdemes beszerezni a jövő télire valót. A kínálat bőséges, pl. a RodiMood nevezetű üzlet ugyanazt kínálja, mint odahaza a Vögele, még a készítők is ugyanazok (Kína, Pakisztán, Indonézia), csak a márka neve más. Van Wrangler szaküzlet, Adidas márkabolt, sőt az Avon hálózatba is beléphetnék, ha akarnék.
A háztartásom még mindig hiányos. Szerencsémre ráakadtam egy itteni 100 forintos boltra, akarom mondani 1 lírásra, és néhány apróságot be tudtam kevés pénzért szerezni. Nem lepődtem meg, amikor észrevettem, hogy a legtöbb áru – szinte mind - kínai import. (Igazolódni látszik az a közgazdasági tételem, hogy az egész világ egy nagy kínai piac.)
Mai nap legnagyobb élménye? Rám köszöntek az utcán! Mint otthon. Kell ennél több?!
Délután újabb bolyongás az öregvárosban. Aztán visszafelé kielégítettem a napi édességigényemet. Egy helyen apró, a mi fánktésztánkhoz erősen hasonlító tésztából forró olajban sütöttek kicsi golyókat, apró műanyagtálkába tettek belőle 5-6 szemet, leöntötték mézzel, s bárki kedve szerint vehetett el belőle.
