Április 29.
Hirtelen betört a nyár Muğlába. Féltem, hogy a lakás forró lesz, hiszen nyugati fekvésű, de úgy tűnik, jól megtervezték az épületet. Nem tűz be a nap, kellemesen hűvös marad a szoba. Persze, ez még nem a nyári kánikula.
Délben elmentem ebédelni a városba. A kedvenc lonkantasom zárva volt, az utána következő kedvenc is, és így tovább. Sok üzlet nem is nyitott ki ezen a napon, nem tudtam mire vélni. Ott járkáltam a város közepén, próbáltam ebédhez jutni. A főtéri dzsáminál ismét temetési szertartás zajlott, most fiatalt temettek. Megint csak férfiak igyekeztek a szertartásra, a koporsónál fiatal fiúk álldogáltak. Most igyekeztem messzire menni, hirtelen elég lett a szomorú eseményekből. Majd otthon találok valamit- gondoltam. A kórház felé vettem az utamat, Csaba arra szeretett hazamenni.
A kórház utcájában háromféle üzlet létezik: megszámlálhatatlan mennyiségben patika (családiasak, ott is teával kínálják a receptet kiváltó beteget, sőt le lehet ülni, és el lehet beszélgetni), aztán valamivel kevesebb azon üzletek száma, amelyek különféle gyógyeszközöket, árusítanak, továbbá vendéglők, hiszen a látogatóknak, az orvosoknak, a nővéreknek, a patikusoknak és a műszereket árusítóknak is kell enni. Nos, az egyik vendéglőből, bizonyára látszott rajtam, hogy nagyon éhes vagyok, barátsággal kérdezték, nem akarok-e enni. Rögtön kaptam az alkalmon, leültem egy árnyékos asztalhoz, és a pincér már is sorolta a kínálatot. Tavuk çorbasi, dürüm és hideg ayran - ezt rendeltem. Nincs a hideg ayrannál jobb frissítő ebben a melegben! Minden jó volt. Hazafelé még vettem egy friss kenyeret, azóta itt ülök a lakásban. Dolgozom és olvasok. Már a vége felé tartok annak a könyvnek, amit Jutka sógornőm hozott. Ha bevégeztem, csak török irodalom marad. Majd megbirkózom vele.
Április.30.
Bevégeztem a könyvet. Ajánlom mindenkinek, a szerzőjét és a címét is ideírom: Kepes András: Tövispuszta. A mi 20. századi történelmünket írta meg Kepes. S az derül ki belőle, mi soha nem tanulunk.
Délelőtt már indulni akartam az egyetemre, beléptem a fürdőszobába, vízbe léptem. Felnéztem a mennyezetre, a világítótest mellett csöpögött a víz. Most a felső szomszédok áztattak. Lementem a tüneményes kapushoz, Fatmához, ő azonnal intézkedett. Vártam, senki nem jött. Úgy félóra múltán kopogás, rohantam, Ayşe érkezett, hogy segítsen az ügyintézésben. Nekiálltunk kávézni, képeket nézegettünk a laptopon, az idő meg ment. Beszédet hallottam a folyosón, kiléptem, a villanyórát olvasták le. Elpanaszoltam a bajomat. A leolvasó ember is azonnal intézkedett. Mi tovább vártunk. Kb. félóra múltán megérkezett a szakember. Biztatónak tűnt a helyzet, ugyanis a radiátor-balesetünk egyik közreműködője volt. Megnézte a leázást, közölte, csak akkor tudják a hibát elhárítani, ha a felső lakók hazajönnek. Azóta itt tartunk. Majd csak megoldódik ez is, csak semmi pánik.
De azért van jó hír is. Rögtön kettő is.
Délután betoppant Melek, hozott nekem ebédet (ez volt az első jó), ami állt sarmából, töltött tökből, töltött articsókából és frissen sült házikenyérből. S mondta (ez volt a második jó), holnap, május elseje lévén, itt is munkaszüneti nap van. Csak tudnám, mit csinálok?! Itt nincs majális (oda sem mennék el), nincs térzene, nincs semmi. Majd dolgozom, azzal gyorsan megy az idő.
Hiányzik Csaba!
Május 7.
Ismét „visszafelé írok”. Kezdjük május elsejével.
Munkaszüneti nap volt tehát, mint mindenhol a világon. Azért a kíváncsiság csak-csak bevitt a városba, vajon, hogy ünnepelik itt a munkát. Délelőtt, úgy 10 óra tájban vettem a fényképezőgépet és elindultam. Kicsi csoportokban, zászlókkal, dobolva vonultak az emberek, nagy csoportokban álldogáltak a rendőrök, várakoztak a vízágyúk. No, gondoltam, nem lesz itt semmi! Sétáltam, meg mentem a néhány vonuló után. Már hazafelé tartottam, amikor nagy zajra (dobolás, sípolás, skandálás) lettem figyelmes. A lárma irányába rohantam. Több ezer ember vonult a rendőrök sorfala között a tartomány sok-sok településéről. (A vonulók a gyülekezőhelyre mentek.) Doboltak, a rendőröket kifütyülték, tiltakoztak a fasizmus ellen, éltették a szocializmust, Che Guevarát, és egy transzparensen a Besiktast. Sima ügy volt, jól szórakoztak. (A tv-ben az isztambuli május elsejei ünnepséget néztem, s ott bizony Marx, Lenin és Sztálin képét is vitték a felvonulók.)
