Március 17.
Timit és Brigit 8 órakor vettük fel Akyakán. Dalyanba mentünk a Köyceğiz tóhoz. Amit csak lehetett elolvastunk erről a vidékről.
A tavat a Dalyan folyó táplálja, keresztül is folyik rajta, az ókori Kaunos város kikötőjénél ömlik a tengerbe. Deltája az évezredek során feltöltötte a területet, így mára a romváros kikötője (s maga a város) másfél-két kilométerre került a tengertől.
Dalyan város a folyó partján fekszik, teljességben az idegenforgalom szolgálatába állt. Rendkívüli tisztasága már az első pillanatban szembeötlik. Az éttermek, a kávézók egymást érik. A partmentén hajók sokasága várakozik az odalátogató turistákra. Ugyanis a látványosságok csak a folyón és a tavon keresztül közelíthetőek meg a legkönnyebben.
Még egy óriási meglepetés ért bennünket Dalyanban: nem lehetett olyan embert megszólítani, aki ne beszélt volna angolul. Angolul szólalt meg az idős rendőr, a vendéglős és az utasokra várakozó hajósok mindegyike. De tudott angolul a pénztáros és a romoknál felügyelő terepőr is.
Dalyanban a kikötő tövében találtunk parkolóhelyet. Körutunk előtt még megittunk egy török teát, s aztán „behajóztunk”. Persze előbb megalkudtunk a hajóssal. Szerencsénkre, az ár még előszezoni volt.
Először a folyón felfelé mentünk az édesvízi teknősbékák telelőhelye felé. Reménykedtünk, hogy láthatjuk őket. A vezetőnk elmondása szerint, akár 60 kg-os példányok is előfordulnak. A tengeri óriásteknősök fészkelőhelyei a közeli tengeröbölben (kb. 12 km) vannak. Oda nem volt érdemes mennünk, mert a Caratta-teknősök csak májusitól szeptemberig éjszakánként jönnek ki a partra, hogy lerakják a homokba tojásaikat. Aztán 50-60 nap elteltével azok ki is nyílnak. A pici teknősök ugyancsak éjszaka indulnak neki a tengernek. (Amikor a picik elindulnak a víz felé, olyankor a partszakaszt teljesen lezárják a turisták elől. Azonban a tojásrakás idején vannak kialakított megfigyelőhelyek, az érdeklődők kint éjszakázhatnak. Viszont a partszakaszon májustól nem lehet napernyőt leszúrni, nem szabad homokvárat építeni, és nem lehet oda kutyát vinni.)
Nos, nem volt szerencsénk, mert a teknősök még nem bújtak elő, ám a vidék varázslatos arcát mutatta. Meredek parti sziklák ölelte nádasok, a vízben úszkáló vadmadarak, a virágba borult kicsiny területek, a sziklás hegyoldalon legelésző kecskék….
Vezetőnk egy fürdőhöz vezetett bennünket. Olyan igazi dagonya. A különleges finomságú iszapot a testre kell kenni, majd a napon megszárítani, s az mintegy páncél, beborítja a testet. Amikor jól kiszárad, lepattogzik. Ami rajta marad, az már könnyegén lemosható. Azt mondják ez, s a mellette lévő kénes fürdő, jót tesz a bőrnek, s az ízületeknek.
A folyón visszafordulva Kaunos felé vettük az irányt. Daylan mentén elhajózva, a városkával szemközt, a sziklába vájva IV. századból való sírok. A komplexebb építmények homlokzata görög templomok homlokzatát utánozza. A sírokat még a rómaiak is temetkezési helyül használták. Lenyűgöző látvány.
Nem sokkal később ismét kikötöttünk. Egy ösvény vezet az egykori kikötő városhoz.
Kaunos alapítását Ovidius így meséli: Milétosz királyának két ikergyermeke volt: Kaunos és Byblis. Felnövekedve Byblis szerelemre lobbant imádott bátyja iránt. Byblis tudta, hogy szerelme természetellenes. Apjuk, megtudván a dolgot, fiát elűzte a városból. Kaunos Lükia és Caria határára menekült, és megalapította Kaunos városát.
Egy tény: a történeti források szerint, Kr. e. VI. században már létezett a város. Később különböző hatalmak fennhatósága alá került, de a rómaiak idején is virágzó kikötő volt. A sóval, a hallal és a rabszolgákkal való kereskedés óriási hasznot hozott.
A középkorban a várost két oldalról is fellegvár is védelmezte. Veszély esetén a kikötőt teljesen le tudták zárni.
A város romjaiban is fenséges. A valaha itt élt népek emlékei élesen megkülönböztethetőek a hozzáértő szem számára. A valaha impozáns római fürdő s ugyancsak a római korból származó templom maradványai, az egykori bizánci templom viszonylag jó állapotú épülete. Lentebb, a sík területen felismerhető az agora és a tornacsarnok. Kaunosban látható az ókori világból megmaradt egyetlen mérlegház romja.
Az egykori akropolisznak mára hűlt helye. Aki felkapaszkodik a hegy tetejére, cserébe a fáradtságért bizonyára csodálatos panorámában gyönyörködhet. Mi nem másztunk fel, ellenben elidőztünk az akropolisz lábánál álló színházban, s elnézegettük az ott legelésző birkákat.
Délre értünk vissza Daylanba. gyors ebéd, s irány Kayaköy. A National Geographic csatornán láttam e településről egy filmet. Akkor eldöntöttem, ezt a várost nekem egyszer látnom kell.
Változatos tájon, hegyeken, narancsligetek között, tengerparton, városokon keresztül vezetett az út. Egyik oldalon már a vízbe merészkedő fürdőzők, másikon, a távolban még síelésre alkalmas havas hegycsúcsok. Ahol először megálltunk, az Fethye városa volt. Az ókorban Telmesszosznak hívták. Az ókorból nem sok emlék maradt fenn, itt nem csak a háborúk, hanem a földrengések is megtették a magukét.
A Kayaköybe vezető út mentén temető, benne különböző méretű és állapotú szarkofágok. A legnagyobb és a legépebb az út közepén, mintegy forgalomirányító, ágaskodik. Balra tekintve, a hegyoldalban sziklasírok a Kr. e. IV. századból. Ezek homlokzata is a görög templomokét utánozza.
Kb. félórás autózás után pillantottuk meg Kayaköyt. Az odavezető útról annyit, hogy egy viszonylag jó állapotú, de nagyon keskeny, szerpentinekkel alaposan megterhelt út vezet a faluba. Már messziről lehet látni e 20. századi mementót.
Az egykori görög település házai ellepik a domboldalt. Sok száz tető-, ajtó-, ablaknélküli ház. (A faanyag itt nagyon értékes.) A krónikák úgy mesélik, hogy az 1923-as görög-török lakosságcsere nyomán néptelenedett el a falu. Nyugat-Trákiából kitelepített törököket hoztak a görög lakosság helyére. Nem tudom. Mást is olvastam erről az eseményről.
A hegy tetején, az üres település fölött lobog a török zászló. (Most az egyszer nem jó érzés! Jaj, a legyőzötteknek!)
„Szellemvárosként” jellemzik Kayát. Itt már semmi nem egész. Elpusztultak a házak, üresek a családi kápolnák. Talán csodának is mondhatnánk, a falfestményekből Jézus képe még mindig kivehető. A két nagy görög templomot már kifosztották. Az ikonosztáz üres, az ablakok üresen tátognak, az ajtóknak hűlt helye. Szívszorító látvány.
Mára ez a „falu” is turistalátványosság. Belépődíj 5 líra.
