Március 3.
58 éves vagyok. Ez nem érdem, ez állapot.
Tegnap Brigi és Timi felköszöntött, tényleg nagyon meghatódtam. Ma reggel folytatódott a megemlékezés. Kezdte férjem, folytatta Melek.
Melek, az édesanyja, Habibe (Melek sógornője), Csaba és én autóba szálltunk, és elmentünk Akyakán túlra egy pihenőligetbe reggelizni.
A hely nevére nem emlékezem, majd utánakérdezek. A hegyek ölelésében, a Gökova - öböl Marmaris felé eső oldalán, a főúttól úgy 2 km-re található ez a hely. Kevés pénzből a turisták részére mesés, nagyon barátságos helyet teremtettek. A hivalkodásnak nyoma sincs. Kicsi apartmanok, buja növényzet, természetes patak táplálta apró tavak, brekegő békák, szabadon kószáló háziállatok (macskák, tyúkok, kacsák), a szétszórtan kialakított teraszokon asztalok, székek, ezektől távolabb szabadtűzhelyek, sürgölődő pincérek, sorjázó vendégek. Nos, ide vittek bennünket reggelizni.
Kiválasztottuk a legmegfelelőbbnek tűnő asztalt (nem ment egykönnyen), kényelmesen elhelyezkedtünk (kicsit átrendeztük a teraszt). Azonnal felvették a rendelést. Csak annyit kellett mondani: reggeli. Pár perc múltán pincér érkezett tányérokkal, poharakkal, evőeszközökkel. Aztán hozták az ásványvizet és az elmaradhatatlan teát. Nem sokkal ezután két hatalmas tálcán mindenféle jóval megrakott kisebb tálakat tettek az asztalra. A tálakon: sajtok (sokféle), zöldségek, vaj, olajbogyó, méz, lekvár, omlett, tükörtojás kolbásszal, frissen sült lepénykenyér, kétféle burek, kávé. Legalább két órán keresztül eszegettünk, gyönyörködtünk a helyben, és természetesen jót beszélgettünk.
A „reggeli” után Akyakára mentünk, Habibe szellőztetni akart a nyaralóban (no, meg nekünk megmutatni). Ez a háromszintes épület nagy büszkesége a családnak. A szintenként egy lakást magába foglaló épület jól is jövedelmez. A három lakásból kettőt kiadnak, s Akyakán, lévén nyaralóövezet, igen drágák a bérleti díjak. A ház egy hegyre menő szélesebb utcából nyíló kis közben van. Mivel itt is minden helyet elfoglalnak a nyaralók, ezért a kilátás a tengerre nagyon kicsi. Igazán csak két ház között, egy nagyon szűk sávban lehet az öbölre látni.
Miután a házasszony kitárta az ajtókat, ablakokat, kiültünk a teraszra. Napoztunk, beszélgettünk és figyeltem a szemközti épületen dolgozó kőműveseket. Kövezték a teraszt, frissítették a vakolatot, készültek a nyárra Aztán még egy rövid séta a tengerparton, kávé egy vendéglőben, és véget ért a nap.
